Jó utazás, biztos siker 5 pontja
Szállásfoglalás

Az utazásunk megtervezésekor sok mindent fontolóra kell vennünk, de még a legjobb szervezés sem jelenti, hogy a nyaralás tuti lesz. Bejegyzéssorozatunkban az utazásszervezéshez szeretnénk tanácsokat adni, amelyet mi már tapasztalatból alkalmazunk. Ezekkel is segítve az Önök nyaralásának sikeresebbé tételét. Kezdő bejegyzésünkbe a szállásfoglaláshoz adunk öt jó tippet.

1. Lődd be

A legfontosabb, hogy eldöntsük mit, hova, mikor és mennyiért. Magas hegyek, tengerpart esetleg a city? A pénz beszél, embere válogatja, de az biztos, hogy a határ a csillagos ég. Több pénzért nem biztos, hogy jobb is dukál, kinek mi az igénye, elvárása. A legfontosabb, hogy ha nem muszáj ne a legnagyobb hotelekben szálljunk meg, mert ott mindig nyüzsi van, az pedig elég gyakran a minőség rovására megy, amely sok nyűgöt okozhat a pihenésünk alatt. Kisebb szállásadóknál, kevesebb létszámra nagyobb lelkesedés jut. Sokat számít az elhelyezkedése is. Kerüljük a központi helyeket, inkább attól néhány kilométerre esők között keresgéljünk, mert pár villamos-, vagy buszmegálló alatt még többet megtudhatunk a városról, vagy az emberekről, de árban is jóval többet nyerhetünk. Tengerparton sem mindig jó a parti sétányon megszállni, esténként zajosak, túlárazottak és amúgy is, egész jó kilátással rendelkező szállásokat találhatók pár száz méterre. Ha megtehetjük pihenjünk szezonon kívül, vagy kevésbé kiemelt célpontokat válasszunk az utazáshoz, ezzel pénzt, időt és energiát spórolhatunk meg.  Fontos, hogy a saját igényeinknek megfelelően alakítsuk ki a keresés paramétereit, döntsük el, hogy akarunk wellnesst, reggelit, félpanziót, saját parkolót, stb., mert ezek komolyan befolyásolják az árát.

IMG_2843-01.jpeg
Nyaralás, vagy hosszú hétvége a hegyekben, pihentető környezetben

 

2. Keresés türelme rózsát terem

Ha megvan a cél, és tudjuk, hogy mikor, merre, mennyiért szánjuk rá az időt a legjobb és számunkra legszimpatikusabb hely kiválasztására. A legjobb választást a szálláskereső oldalak adják, amelyek több ezer lehetőséget kínálnak télen és nyáron. A két legnagyobb a Booking és a Tripadvisor, de számtalan lehetőséget találunk az Airbnb – től a Trivagoig. Azt se felejtsük el, hogy ezek a keresők százalékos rendszerben dolgoznak így néha érdemes a szálláshely saját oldalát is felkeresni, néha 20% – os különbség is lehet. Törzsfoglalóknak több kiemelt lehetőséget biztosítanak a rendszerek, a Bookingon Genius kiemeléssel kapunk öt foglalás után. Ez 10% – is lehet egyes szálláshelyek akciós árából is és egyedi ajándékok is járnak hozzá, mint pl. későbbi távozás, amely előnyös lehet, ha nem vagyunk korán kelők. Használjuk a gyüjtő oldalakat, mint pl. Trivago, a Travelpony vagy a Hotelscombined – et, amelyekről megtudhatjuk hol a legolcsóbb a kiszemelt szállásunk. A Bookingon sokféle keresési lehetőség könnyíti meg a választást, ilyen az ár, a szálláshely típusa, felszereltség, stb.. Ezzel még inkább a személyünkre szabhatjuk a választást. Azonban ezeknek a rendszereknek a legnagyobb előnye, hogy a fogalásunkat több féleképpen kezelhetjük. Foglalhatunk ingyenes lemondással, ilyenkor a kijelölt időpontig bármikor ingyen lemondhatjuk a kiválasztott szobát. Ezután koncentráljunk az értékelésre.


A Booking az egyik legnépszerűbb szálláskereső oldal (kép forrása: itt)

 

3. Olvass és értékelj

A mai világban már bárki tudathatja a véleményét a nagy világgal, értékelhet és persze kritizálhat. És ez mára egyre kiszámíthatóbbá teszi az utazást és a szállás választást. Az előbb említett szálláskeresőkben már olvashatjuk a vendégek rövid értékeléseit, és a feltöltött képek alapján még könnyebbé válik a választás. Fontos része ezeknek a rendszereknek az értékelés, amelyet minden foglalónak meg kell tennie. Emellett a keresés során kiválaszhatjuk, hogy milyen értékelésű helyen szeretnénk megszállni. Természetesen érdemes pl. a Bookingon a 80% feletti értékelésű helyeket választani, amelyekkel elkerülhetővé válhatnak a kellemetlen csalódások. A magasan értékelt helyek nem mindig a legdrágábbak. Ha sikerült leszükíteni a legjobb helyekre, akkor áttérhetünk a részletekre. Mindig kezeljük fenntartásokkal az értékeléseket, tájékozódjunk több helyről. A legjobb, ha már ismerőseink voltak és beszámoltak a helyről, de csak miattuk ne távolodjunk el a saját elképzeléseinktől. Legyünk kreatívak és sokoldalúak a beszámoló írásakor, így még több embernek segíthetünk a választásban.

Képtalálat a következőre: „tripadvisor”
Tripadvisor, sokoldalú szálláskereső (kép forrása: itt)

 

4. Nézd meg a fürdőt megtudod ki vagyok

És ugyan abban rejtezik az ördög, és ez így is van. Hiába a jó értékelés, ha számunkra nem elég szimpatikus. A kiváló szállást a tisztaság fémjelez, amelynek legkritikusabb része a fürdőszoba. Ezért, ha biztosak akarunk lenni abba, hogy jó helyre visszük a családot, nézzük meg a fürdőt. Ez az egyetlen hely amiben nem lehet csalni, hiába a tupirozás és a tuningolás a fürdőnél mindig kilóg a lóláb. A fürdőszobánál a legfontosabb, hogy tiszta és kellemes benyomást sugározzon. Az igényes fürdő már – már egy IKEA reklám hatását nyújtja, de tényleg ma az a divat ami egyszerű és letisztult, semmi snassz. Jó választás lehet a zuhanykabinos verzió mert könnyebben tisztán tartható, mint a kád. A fehér vagy homogén színek és a fa keveredése mindig jó jel. A törölköző minősége, hatása is árulkodó. Egy rosszul karbantartott fürdőszoba megkeserítheti az ott töltött napokat és ne adjuk alább annál amit otthon megszoktunk, sőt. Ha kiválasztottuk a legszimpatikusabb szálláshelyet és le is foglaltuk akkor se helyezzük kényelembe magunkat.

Déli-óceáni Lodge a Kenguru-szigeten
Az Ausztrál Kenguru – szigeten található Southern Ocean Lodge egyszerű és letisztult fürdőszobája jól példázza azt, hogy mit keressünk (kép forrása: itt)

 

5. Várj kevesebbet, néha több

Inkább izguljunk előre, mint hogy csalódjunk. Ha az utazás előtt nem éljük bele magunkat és kicsit leértékeljük a helyet, biztosak lehetünk benne, hogy a megérkezés mindig boldogabb lesz. Ezután már minden más programot kellemesebben tölthetünk el, hiszen tudjuk, hogy újra sikerült jól foglalnunk. Így büszkén állhatunk a párunk, vagy a család elé, hogy már megint jól dolgoztunk.

Sok sikert kívánunk a következő választáshoz.

By Északtour and Stb.

cropped-c3a9szaktour.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://eszaktour.blog.hu/api/trackback/id/tr813312155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

#GASZTROWORLD

Beszámolók, riportok, a hazai és a nemzetközi gasztronómia világából!

Friss topikok

süti beállítások módosítása