Északtour Advent
Adventi Koszorú

Karácsonyig négy hétvége telik el az Advent során, amikor is koszorú kerül az asztalra négy gyertyával, amelyeket meggyújtunk hétvégente bizonyos sorrendbe. Ennek a hagyománynak számos jelentése van a litrugikus évad során, amely a 19 – 20. században terjedt el. Evangélikus szokás, amelyet több keresztény felekezet is átvett mára, formális változásokon ment át, mára csak négy gyertya maradt meg, egyes helyeken egy ötödiket is állítanak, de már ezzel is ritkán találkozunk.

Az Adventi koszorút a kutatások szerint bizonyos Johann Hinrich Wichern (1808-1881) terjesztette el, aki még 24 gyertyát gyújtott meg minden nap egy felakasztott kocsikeréken. Az általa alapított missziós iskolában, a Rauhes Haus – ban 24 vörös gyertyát és négy fehéret tett a kerékre, a vöröseket hétköznap és szombaton, a fehéreket vasárnap gyújtották meg. A német római katolikusok az 1920 – as években kezdték elfogadni, az 1930 – as évekre már az USA – ban is jelen volt. A hétköznapi életbe egy angol gyermekműsor, a Blue Peter tette divatossá. Ma már több kelet ortodox családnál elfogadottá vált az un. Adventi kosár hat gyertyával.

IMG_8015

Számos szimbolika megjelenik benne, a legöbb koszorú kör alakú, amely Jézus végtelen szeretét hivatot megfogalmazni. Örökzöldekkel borítják azt, amely az örök életet jelképezi. A gyertyák sok tradicióban a remény fogalmát szimbolizálják, de külön – külön is jelentéssel bírnak, utalva Jézus feltámadására. Az első a remény, a második a hit, a harmadik a békét, a negyedik a szeretet, az ötödik pedig magát Jézus Krisztust. A katolikusok közt személyre is utalnak, az első Ádámra és Évára, a második a zsidó népre, a harmadik Szűz Máriára, a negyedik pedig Keresztelő Szent Jánosra. A színek is fontosak, az ötödik gyertya mindig fehér, mert ez az ünnep színe a nyugati egyházba, ez a Karácsonyi szezon eljövetelét mutatja. Három gyertya a legtöbb esetben lila és egy rózsaszín, utalva a liturgikus ruhák színére. Az anglikán és metodikus egyházakban a kék is megjelenik. A piros szín azért is lett divatos mert a karácsonyt jelképezi, ilyen színű gyertyák alkották XVI. Benedek pápa adventi koszorúját is.

IMG_8017

Alkossunk magunknak adventi koszorút, amely számunkra kényelmes alapanyagokból, a nekünk kedves színvilággal és ünnepeljük együtt a családdal a gyertyagyújtás békés és hangulatos pillanatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszaktour.blog.hu/api/trackback/id/tr4913426603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

#GASZTROWORLD

Beszámolók, riportok, a hazai és a nemzetközi gasztronómia világából!

Friss topikok

süti beállítások módosítása